a
imgimg
a
imgimg
a
imgimg
a
imgimg
a
imgimg
a
Koncepció

Kreatív szemlélődés applikációval

Az fejlesztése során arra törekedtünk, hogy mint okostelefon-applikáció minél nagyobb teret adjon a kreativitásnak és spiritualitásnak. A kezelőfelület egyedi és egységes megjelenésű kialakításával azt a célt tűztük ki, hogy az alkalmazás virtuális terén át minden korosztály zavartalanul léphessen be a szemlélődő imádság »belső szobájába«.

Az applikáció által „digitálisan” vezetett lelki folyamatot „analóg” eszközökkel – szóbeli kíséréssel, papírra történő rajzolással, háttérzene bejátszásával – több korosztályban is modelleztük. Ez a tapasztalat különösen is megerősített bennünket abban, hogy a rajzolás teremtő ereje képes a virtuális teret is megnyitni az Isteni Ige befogadására.

A projektet bemutató eucharistiapp.hu című honlapot a képre kattintva lehet elérni.

a
Arculattervezés - webdesign

Az applikáció neve

Az név az alkotás és az imádság eucharisztikus dimenziójára utal. Ezek ugyanis akkor válnak a maguk teljességében éltető erővé és boldogságunk forrásává, amikor eucharisztikus módon vagyunk jelen bennük: teljes odaadottságban, egész lényünk rendelkezésre bocsátásával, a Teremtő Atya tervébe belesimulva.

Jézus által arra kaptunk meghívást, hogy folyamatosan eucharisztikus módon éljünk (vö. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.” Jn 6,56). Éppen ezért az applikáció egyike lehet azoknak a „segédeszközöknek” (Szentírás, rózsafüzér, szentek írásai, lelki irodalom, stb.), amelyek révén az Eucharisztikus Élet még nagyobb gazdagságban tárul fel előttünk.

a
Arculattervezés - webdesign

A szó és a kép együtt adja a teljességet. Ez a gondolat vezette végig az applikáció tervezését. Egy lelki út „megtestesülése”, láthatóvá tétele, nemcsak szavakkal, hanem képekkel, már bejárt út. Mindez a virtuális világba átültetve, kitágítja a lehetőségeket. A rajzokat újrakezdhetem, átrajzolhatom, lementhetem. Alkothatok a magam egyszerű módján. Nem mindenkinek adatik meg, hogy egy film megrendezésével dolgozza fel lelki élményeit, viszont ezen az applikáción egyszerűen, érthetően lehetek kreatív, akkor is, ha az iskolában nem voltam rajzból ötös. A rajzaim meg nemcsak alkotások, hanem a lelkem hangulatának tükrei is. Üzenet számomra. Amit kiadok magamból a lelki út során, azt láthatom viszont és fogadhatom be immár egy másik síkon, a szememmel, amely a gyógyulás és a teljesség felé, vagyis Jézushoz vezet.

a
Arculattervezés - webdesign

Néhány gondolat a projektről: az fejlesztésének bemutatott első szakasza az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségének Kreatív Kateketikai Kiállítás elnevezésű továbbképző programjának keretében, külön projektként valósult meg. A program előkészítő szakaszában a részvételre jelentkező katekéták ötletpályázat keretében készülhettek fel a közös projektmunkára. A végleges, három fős munkacsoporttal végül mindössze egyetlen hosszabb lélegzetvételű közös megbeszélést tartottunk 2020. február 29-én – online. Ezt követően – rendszeres egyeztetés mellett – az iskolai és a plébániai hittanórákon elvégeztük az applikáció modellezését, mígnem március 25-én közkinccsé tettük a projekt eredményét.A Kreatív Kateketikai Kiállítás elnevezésű projektre egyben a Kreatív Kateketikai Műhely életre hívásának legelső lépéseképpen is tekinthetünk.

Az app-ról szóló dokumentumot (37MB) a képre kattintva lehet letölteni.

a
Arculattervezés - logó és wordmark

Az okostelefonra tervezett alkalmazásnak a papír alapú változatát az egyéni és a közösségi imádságod gazdagítására használhatod. Az arany hátterű kártyasorozat három korosztály számára készült: a 7-12 éves kor közöttiek, a 12-16 évesek és a 16 év felettiek számára. Az imádsághoz ajánlott szentírási részeket külön kártyagyűjtemény tartalmazza. Az arra hív meg, hogy a Teremtő Isten egyre tudatosabb társa légy: ismerd meg és alkoss az Örök Igével. Az imához szükséged lesz egy Szentírásra, papírra és színes rajzeszközökre. Javasoljuk, hogy kezdd imádságodat Isten köszöntésével: például egy keresztvetéssel. Majd kövesd az aranyhátterű kártyák útjelzéseit! Rajzolás közben valamilyen fényképező eszközzel örökítsd meg az alkotási folyamatot! Az imádságod segítségével annál közelebb juthatsz Istenhez, minél inkább egyezik az Istenről kialakult képed Krisztus örömhírével és az Egyház tanításával. Ezért mindig vesd össze a kettőt, és oszd meg élményedet tapasztalt személlyel!

a
Arculattervezés - kiadványszerkesztés

Az imádság elkezdéséről

Ha az imádságot nem önállóan végzik, hanem közösségben vagy katekézis során, akkor a vezetőnek javasoljuk, hogy röviden ismertesse a kereteket (45 perces hossz, rajzolás lehetősége, jegyzetelés leginkább külön lapon), majd a vezető kezdje és vezesse be az imádságot (például keresztvetéssel vagy rövid fohásszal). Ezután egyesével mutassa az imádság lépéseit a résztvevőknek. Figyeljen a szükséges ritmusra (általában az ima közepén rajzolnak a legtöbbet), és az új kérdések előtti fényképezésre! A vezető a kártyákat mutathatja: nagyméretű nyomtatásban, kivetítéssel, online megosztással (ebben az esetben külön képekként).

a
Arculattervezés - kiadványszerkesztés

A megszületett alkotásokból

A rajz Jézus színeváltozásának jelenete alapján (Lk 9,28-36) készült. Az alkotó-szemlélődő a következő szentírási szavak indították el: „s külön velük fölment egy magas hegyre”.

A folyamat modellezése közben, 2020 márciusában készült rajzot az alkotó hozzájárulásával mutatjuk be.

Rajzeszközök: papír, ceruza.

a
Arculattervezés - kiadványszerkesztés

Az imádság befejezéséről

A kreatív imádság végén a vezető buzdítására szenteljen mindenki rövid figyelmet a megtett útra: egyénileg a jegyzetekre, és lehetőség szerint csoportosan, az elkészült rajzokra tekintve! Zárásképpen közös hálaadást javaslunk. A vezető minden alkalommal és minden imádkozó esetében vesse össze az imádság gyümölcseit Krisztus örömhírével és az Egyház tanításával, és személyes odafigyeléssel – rámutatva az egyezésekre és az eltérésekre – terelgesse a rábízottakat a teljesebb istenismeret felé!

Nihil obstat

Budapestini, die 21 Aprilii 2021. Dr. Ladislaus Gájer, censor deputatus

Nr. 633-4/2021 Imprimatur. Péter Card. Erdő, primas, archiepiscopus

A kártyákról szóló dokumentumot (3 MB) a képre kattintva lehet letölteni.